2012. április 24., kedd

Muren: Történelem a víz alatt

Oscarsborg egy híres erődítmény az Oslo-fjord közepén. Mint ahogy a németek azt a II. Világháborúban saját kárukon - a Blücher nehézcirkáló elvesztése árán -  megtanulták, kikerühetetlen minden, Oslo-ba igyekvő vízi jármű számára. Oslo-tól körülbelül 30 kilométerre délre, Drøbak mellett uralja ez az építmény a vízi utat.

Ilyen ágyúkkal szembesül a hívatlan látógató, ha a norvégok mérgesek (ø: 28 cm):)

  
Oldalról is impozáns teremtmények, és ráadásul több is van belőlük:)
Annak érdekében, hogy az erődöt ne tudják nyugati irányba megkerülni a fővárosba igyekvő hajók, 1874-79 között egy kb. 1.5 km hosszú, a tetején 4 méter széles, 25 méter körüli magasságú víz alatti falat építettek a nyugati partról az egyik kis szigetcsoportocskához. A fél autónyi köveket vitorlás hajkókról hajigálták a vízbe.

A nyugati irány lezárása védelmi szempontból létfontosságú volt, hiszen egy esetlegesen ebbe az irányba kerülő hajó gyorsan az arrafelé fekvő szigetek oltalmába kerülhetett volna, és háborítatlanul folytathatta volna újtát a főváros irányába.

A google maps légifotón megnézve látszik, ahogy a fal kb. a sziget távolságának feléig határozottan megtöri az áramlást. Egyes légifotókon egészen a szigetig követhető a fal.

A fal elhelyezkedése az Oslo-fjordban (google maps nyomán). Északra a fjord közepén
az erődítménynek otthont adó szigetcsoport.
Az építmény mind a mai napig megmaradt, és hűen tereli az Osloba, illetve onnan kifelé igyekvő tengerjáró hajókat a fjord keleti partjához. 

Az építkezés óta eltelt majd' 150 év alatt a tenger belakta a mesterséges sziklazátonyt, és helyi viszonyokhoz képest gazdag élet telepedett a fal környékére. Mivel a hely a fjord nyitottabb, külső részének határán van, halrajokkal is gyakrabban találkozhat az ide látogató búvár.

Sajnos kicist homályos a fotó, de azért  lényeg látszik: az építése óta alaposan
birtokba vette az élővilág a falat
Április 24-én Magne javaslatára ezt a helyet tűztük ki célul. Kicsit karcosnak ígérkezett az ügy, ugyanis este 9-re Andiért a reptéren kellett lennem, de végül abban maradtunk, hogy legfeljebb vár picit:)

Találka 17:55-kor, gyorsan becuccoltunk a Prodykk-ben, és már autóztunk is az Oslofjord Tunnel irányába. Ez egy vicces építmény, az egyik hegy tetején 7%-os lejtéssel alázuhan a 23-as főút a tengernek, hogy a Fjord közepe táján valahol egy másik 7%-os kapaszkodásba kezdve a túloldalt egy másik hegy tetején érkezhessünk meg. 

Az alagutat szokásukhoz híven ismét le akarták zárni este 9-től, de ez akkor még igencsak a jövő zenéjének számított...

Először intuícióból mentünk, de sajnos az aznapi intuíció kissé észkara vitt, így végül GPS, majd a helyszínen internetes források segítségével sikerült megtalálni az annyira nem is egyértlemű merülési helyet:) A főútról nagy földkupacok között tekeregtünk alá a tengerpartra valami bányaszerű ipartelepen, ahol csak azt nem tudtuk megállapítani, mi a francot "bányászhatnak". Inkább úgy tűnt, mintha a földet egyik helyről a másikra pakolgatnák óriási méretű teherautókkal...

Sebaj, a "bányaudvar" közepén megléptük az utolsó internetes leírás alapú helyszínpontosítást, és pár perc múlva, egy kb. 25%-os lejtőn legurulva már a tengerparton is voltunk, a Muren felszínre érkező falrésze által alkotott mólónál.

Magne és felesége, Linn még valahol Oslo után kolbászoltak az óriási dugóban, így úgy döntöttünk, öltözünk, és megyünk, ők meg majd jönnek.

A part megközelítése nem tűnt egyszerűnek, mert a mólóról beugrás a túl pici vízállás miatt koppanós lett volna. Végül úgy döntöttünk, hogy inkább bevállalunk egy kis sziklamászást búvárruhában:)

Mire beöltöztünk, Magne és Linn is befutott. Megsétáltatták labradorjukat, aki először látott személyemben szárazruhába öltözött teremtményt:) Nagy lelkesedésében lenyomott egy puszit, és futkározott boldogan tovább.

Sajnos a part elég köves volt, ami azt a veszélyt hordozza magában, hogy az uszony felvételekor, abba a lábamat belerúgva könnyen eltörhetem a merevebb műanyag első részt - mint azt tavaly már sikerült megtapasztalnom, kisebb repedést csinálva szegény kis Cressi Reaction-ömön. Így a korábbi tapasztalatok alapján úgy döntöttem, hogy a parton felveszem az uszonyt, majd előadok vele egy kisebb sziklamászási bravúrt az 50 kilónyi búvárcuccban:)

Azt hiszem, ez volt életem azon pillanata, amikor megértettem, hogy a kacsák miért repülnek sziklamászás helyett:) Egy-két "majdnem nagyot taknyoltam" élménnyel a hátam mögött végre sikeresen megérkeztem a "puha" vízbe, és joggal úgy éreztem, talán a merülés melósabb része végre a hátam mögött van...

Kisvártatva  Håvard is ott termett mellettem. Ő a vízben próbálta beleküzdeni magát az uszonyba, ami szintén jó mutatvány volt a meredeken süllyedő part miatt:) (A szárazruhák bumszli cipőjével elég küzdelmes az uszony fel- és levétele. Felvételhez a másik lábunkkal az uszony végére szoktunk álni, és egyszerűen belerúgjuk a cipőt a tartóba. Az uszony levételéről pedig annyit, hogy általában ez szokott lenni a merülés "fénypontja" - némi iróniával:)).

Kis uszonyozás délre a falhoz, gyönyörködés az "alvilágban" a felszínről, szóltam Magne-nak, hogy megvárjuk őket merülés végén, és már nyomattuk is lefelé a métereket. 

A fal impozáns méretű szőnyeg-sziklabombázásról tanuskodik. A rengeteg repedés sok növénynek és állatnak szolgál otthonul, és búvóhelyül. Håvard nagyon lelkes volt, úgy úszott, mint a vidra, aminek annyira nem örültem, mert még benne volt a lábamba a szombati 30 km-es kissé jeges-vizes havas sífutás "élménye":) A nagy rohanást végül kb. 23 méteren a tenger maga akasztotta meg: egy pontot elérve hirtelen óriási áramlásba kerültünk. Mutattam, hogy tapadjunk az ajzathoz, de az sem sokat segített. Lobogott minden körülöttünk, dőlt be a friss víz a fjordba. Teljes gőz előre üzemmódban is csak a pozíciótartásra futotta, így pár perc helyben úszást követően egymásra néztünk, és egyetértettünk a kényszerű fordulásban:)

Így ott álltunk - akarom írni lebegtünk - 200 bar körüli nyomással a palackban, továbbvezető út nélkül... Nem volt más választásunk hát, alaposabban szemügyre vettük a fal addig bejárt részét. Egy helyen kicsit eltávolodtunk, tettünk egy kitértőt az iszapos tengerfenékre, de utána eszembe jutott, hogy esetleg a falon átbukó áramlásba juthatunk, ami elsodorhat minket, így inkább visszauszonyoztunk a biztonságot jelentő sziklák tövébe. Valamikor ekkor találkoztunk Linnel és Magne-val. Mutattam nekik, hogy nemsokára még a szemöldökük is lobogni fog (persze ez csak egy egyszerű áramlás kézjelben nyílvánult meg), mire Magne egy 7-est mutatott, majd az órájára. Később azt hittük, elnézte az időt, mert 8 felé mentek le, de mint kiderült, ő a merülési időt akarta jelezni, nem a kezdetét (7 perce jöttek le).

Fiatal lepényhal a visszaúton
A part felé közeledve megtekintettünk valami mesterséges rothadó kütyüt, ami vasból és fából állt. Hogy pontosan mi lehetett, azt a mai napig sem tudjuk.

A biztonsági megállóban sikertelenül teszteltük a legújabb módosítást a dekó bóján:). Sajnos összegabajodott a cucc, és fel kellett engedni az egészet, de a nyugodt öbölben legalább nem sodorta el a felszíni áramlás túlzottan messzire.

Partot értünk, és gyorsan készülődni kezdtünk. Ránk pár percre a másik páros buborékjai is feltűntek, majd kisvártatva mindnégyen a parton voltunk. Az élmények megbeszélése közben sikeresen elfeledkeztünk arról a kis sárga tábláról, ami odaúton egy fontos tényre emlélkeztetett minket... Mindez addig eszembe sem jutott, míg oda nem értünk az alagúthoz, és meg nem láttuk a leeresztett sorompókat, pirosan villogó "ne hajcsá' be, mer' meghóssz" lámpákat, és a hangyaszorgalommal bójákat pakolgató útkarbantartó munkást... 21:02 perc volt...

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Andi már kb. fél 9-kor leszállt. Hátszele volt agépnek, és ilyenkor rendszerint simán ütik a menetrendi időket... Újabb telefon: kicsit késünk, kell kerülnöm egy 90 kilométert az alagút lezárásának köszönhetően... Pozitívan szemléltük a dolgokat:


  1. még mindig jobb, hogy a felszínen törtönik valami, mint odalent:)
  2. Håvard könnyen hazajut, mert Oslo felé kell kerülnöm:)

Andi a mindeközben szolgai türelemel várt, és figyelte a reptéri - rettentően izgalmas - életet:)

A tortúra folytatását Oslo-ban a 4-es út lezárása vetítette előre. Az Oslo utáni első alagútig még csak hagyján volt. Kissé lassabb, és erősebb forgalom, mert az útkarbantartók itt-ott hepajkodtak. Node utána, hogy egy másik alagutat is lezártak, no ez már sok volt... Tekergés lélekvesztő kis utakon, újabb hívás a reptérre - türelem Tomot terem... 

Hogy teljes legyen a boldogság Moss-nál a füzetőkapu után kb. 1 km-re újabb terelés, be a városba... Persze az útdíjat beszedték. Azt hiszem, kicsit kezdett alábbhagyni a pozitív világlátásom, de végül 23:30-ra sikerült odaérnem a reptérre. Normál körülmények között ez kb. 21:30-ra összejött volna.

De legalább a merülés jól sikerült és az több, mint valami:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése