A szokásos keddi merülési helyre kicsit ráunva ismét egy új kalandra készültünk Hellviktangenen.
A hely a felszínen festőinek ígérkezett: egy gyönyörű szigetcsúcs, egy pofás kis közösségi házzal a hátán. Kultúrális rendezvényknek, fotókiállításoknak, és koncerteknek ad helyet sokszor e gyönyörű kis parkkal övezett épület.
A Proykk-ben felvettük a cuccot, és átaútóztunk a sziget túloldalára. Beöltöztünk, és nagy reményekkel a szívünkben elindultunk a keleti szigetcsúcs irányába. Én mentem elől - mivel én ismertem a helyet - és próbáltam megtalálni a legkönnyebb vízre szállási lehetőséget. Először a szigetcsúcs csónakrámpájára gondoltam, aztán hirtelen meggondoltam magam, és direktben elindultam északkeleti irányba a víz felé. Sikerült jégre futnom, aminek az lett a vége hogy pár másodperc múlva bemutattam egy jól fejlett perecet a jó 50 kilónyi cuccba öltözve:) Szerencsére a 3 réteg aláöltözet, és az aláöltöző hatékonyan tompított, így csak egy jót röhögtünk a történteken.
Végre elértük a fövenyt, és besétálhattunk a vízbe a jól megtermett zátonyok közé, amik a szigetcsúcsot védelmezik a Francesco Schettino (Costa Concordia kapitánya) típusú emberektől:)
Másfelől a zátonyok a tengert is sikeresen oltalmazzák, hogy nehogy holmi egyszerű búvárok túlzottan könnyedén lemerülhessenek:) Jó sokat kellett uszonyoznunk, mire végre kellően mélynek tűnt a víz a merülés megkezdéséhez. Végül levegő ki, és usgyi lefelé a töksötét homályba.
A merülés első centiméterétől látszott, hogy nem ma fogjuk megdönteni a helyi víz alatti távollátás olimpiai csúcsát: kb. 20 cm ha volt a "látótávolság", amit inkább jobban jellemezne a látórövidség szó. Végre 4-5 méter mélyen elértem az aljzatot, összevártuk egymást, és szorosan együtt úszva elindultunk keleti irányba, amitől a mélység növekedését, és így a látótávolság javulását vártuk. Hamarosan sziklazátonyba üktköztünk. Egy repedést kezdtünk követni, ami pár méterrel később felfelé indult. Jeleztem Håvard-nak, hogy nem nyert, forduljunk. Ekkor vette át ő a vezetést, és döbbentem rá, mennyire lehetetlenül semmit sem látni aznap este: Håvard uszonyánál úszva csak egy halvány kis derengés sejtette a kezén lévő 600 lumenes búvárlámpa fényét (ami kb. 2.5 méterre lehetett tőlem)... Nagy kavarás következett, én többször is jeleztem, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, de mint később kiderült, nem láták a kezeimmel mutatott X jelet:)
Végül kb. 10 méter mélyre jutottunk. A felkavarodott iszapfelhő továbbra is elszánt volt a merülés megakadályozásában, így 20 perc iszapfürdő után úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk a merülést. Dekó bója fel, és pár perc múlva már a felszínen gyönyörködtünk a kristálytiszta éjszakában.
Azért a dolgot nem adjuk fel, később, kevéssé hullámos napokon biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb láthatóságunk lesz Hellviktangenen:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése