Bálnák, ki a partra...

Hétvégén igazi tavaszi időnek örvendhettünk Oslo környékén. Szombaton, a Norefjellre menet alig győztem kielőzni a rengeteg kerékpárost, akik a februári nem várt enyhülést kihasználva elővették drótszamaraikat, hogy a szokásostól jóval korábban megtehessék idei első edzőkörüket.




Szerencsére 1000 méter felett még stabil hó fogadott minket, így nem palira cűgöltük messzire magunkkal a sífutó cuccot:)

A szombati sífutást vasárnap egy jó kis merüléssel terveztem megfejelni. Håvard elvileg a 11-es komppal érkezett volna, amit sajnos sikerült lekésnie... Hogy időben ne veszítsünk sokat, a következő komp érkeztéig elugrottam a bázisra, hogy felvegyem a srác cuccát, és elhozzam a palackokat. Éppen nálunk tartózkodó szüleimet is beültettem az autóba, hogy életükben először láthassanak egy búvárbázist. 


A bázisra érkezve épp Rescue tanfolyamot tartottak, ami annyira jól sikerült, hogy anyukám hirtelen el is hitte, hogy "helyzet van", és egy pillanatig azt gondolta, hogy minden merülés valószínűleg parton történő újjáélesztésbe torkollik:)

Míg ők a szimulált vészhelyzettel voltak elfoglalva, én becuccoltam, és húztunk is felvenni  Håvard-ot.

Itt merültünk
View Larger Map

Hellvikben már kétszer merültünk korábban. Mindkét alakalommal sikerült kényszerpályára állnunk, ugyanis egy víz alatti hegygerinc a tervezett déli irány helyett észak-északkelet felé terelt minket. A mai nap célja az volt, hogy kissé délebbre kezdve a merülést megpróbáljuk elkerülni a vonulatot, és végre megnézhessük, mi van a kikötőtől délre fekvő területeken. Hellvikben a szokásos helyen támasztottuk le az autót, és elkezdtünk átöltözni. Az enyhe időnek köszönhetően jó nagy közönségünk lett, ami  nem is tágult egészen addig, amíg el nem nyelt minket  a tenger. A keddi 1 fokos vÍzhőmérsékletből tanulva nem bíztuk a véletlenre a dolgot: Håvard a kompresszált neoprén (relatíve jól szigetelő) szárazruhája alá megkapta a barlangász műnyulamat, én 3 réteg aláöltözetben, 3 réteg zokniban (ebből 2 gyapjú), és a Bare SuperHiLoft aláöltözőt egy pehely mellénnyel kiegészítve készültem felvenni a harcot a cudar hideggel. Pechemre a merülés előtt fehér csokit ettem, aminek még lesz jelentősége a későbbiekben:)

Öltözködés

Persze mondanom sem kell, hogy a víz alatt kényelmes ruhamennyiség a felszíni napsütésben enyhe túlzásnak számított, így alig vártuk, hogy végre elkészüljünk, és elmerülhessünk az addigra már várva várt hűvös fürdőben:)

A felszínen jópár métert uszonyoztunk, mire elértünk a csónakházakhoz, ahol merülni terveztünk. Menet közben kiderült, hogy a bal kesztyűm ereszt, de szerencsére nem kellett visszamennünk a partra, fullra fújt jacket-tel levettem, és Håvard segítségével visszatettem. Szerencsére másodjára tökéletesen zárt. Reduktor a szájba, egy intés a part felé a népeknek, és már nyomattuk is kifelé a levegőt.


A láthatóság kedd óta tovább romlott.

Tolatás a vízbe

A zöld homályban elég hamar elértük a feneket, ami kb. 5 méteren volt. Már amikor beköptem a maszkom feltűnt, hogy a jobb szemem előtt kicsit homályos a kép. Azt hittem, hogy egy kis pára csupán, ami a merülés kezdetekor pikk-pakk el fog tűnni. Sajnos ahogy lemerültünk a hideg, 1 fokos vízbe, nem ez történt... A homályosodás nyállal kevert fehér csokoládénak volt köszönhető, ami a lehűlő maszk üveget örömmel véve gyorsan megszilárdult:) A szitu vicces volt... Mivel két csuklyával merülök, ezért a maszkot jobb nem levenni a víz alatt: a csuklyák felvétele után a felszínen gondosan el kell igazítani az alsó csuklya peremét, hogy az nehogy a maszk alá szorulva szivárgást okozzon... Emellett az éppen 0 fokosra váltó víz is némi ellenjavallat volt az arc megfűrdőztetése ellen. Nem maradt más, mint reménykedni a mélység jótékony hatásában, hogy végre bejön egy kevés víz a maszkba, amivel talán a fejemet megrázva lemoshatom a csokoládét:) Sajnos addig a térlátást mellőzve kellett merülnöm, vagyis tapadtam a fenékhez. Nagyon nehéz volt megbecsülni jobb szem nélkül, hogy épp távolodok, vagy közeledek az aljzathoz.

A terep nagyon nem akart mélyülni. Eleinte navigáltunk az iránytűvel, ami hamarosan feleslegessé vált: egy árkot kellett követnünk, melynek bal-jobb oldala egyaránt a sekélyesbe vezetett. Végre süllyedtünk, átléptük a tíz métert, majd hamarosan ismerős helyre értünk: a szerszámosládához. Sajnos innentől kezdve sejtettük, hogy ismét sikerült a kényszerítő hegyvonulat fogságába kerülni:)

Lassan kellően mélyre értünk, és végre beázott picit a maszk. Persze a bal oldala, de némi fejforgatással sikerült az örömmel fogadott vizet átcsorgatni a jobb oldalra, majd némi fejrázás után újra lett térlátásom:)

Lassan lecsorogtunk  30-ra, de sajnos hamarosan fordulnunk kellett, mert a no deco idő 10 percre keskenyedett, és a kevéssé ismert terepen nem akartunk kockáztatni. Eleinte észak-nyugat felé tartottunk, de mivel nem akart kellőképpen emelkedni a felszín, direktben nyugatnak fordultunk, mert a  no deco idő már csak 4 perc volt. 

Ahol az aljzat végre meredeken emelkedni kezdett, megcsodálhattuk a régi kor egy mementóját: egy már üzemen kívüli szennyvízbeömlő csövet, abbol a korból, amikor még nem volt kőolaj, és így pénz sem a szennyvíztisztításra... Jó 20 méteres körzetben a mai napig nincs élet arrafelé.

Kb. 12 méterig emelkedtünk, majd visszaálltunk az észak-nyugati irányra. Örömmel konstatáltam, hogy még a merülés vége felé is rendben volt a hőháztartásom, a keddi fagyoskodásnak nyoma sincs!

Lassan elértük az 5 métert, és eljött a dekó bója febocsátásának ideje.

Míg mi a víz alatt turnéztunk a felszínen sem állt meg az élet. Andi hazament szüleimmel megfőzni az ebédet:), a nép, aki annyira árgús szemekkel figyelte a lemenetelt pedig arrébb állt, helyükre újak jöttek, és igazából a merülés végére visszatért családomon kívül senki sem tudta, hogy 45 perccel ezelőtt két búvár merült le Hellvikben...

Andi arra lett figyelmes, hogy a másik mólón gyűlik a nép, és egyre nagyobb az izgalom. A tavasz kicsalogatta két kajakos is a vizet kémelete hajója alatt, és az egyik helyi lakos Hubble űrtávcsövet megszégyenítő méretű teleobjektívvel pásztázta a tengert! Mielőtt az NRK-t (norvég közszolgálati TV) kihívták volna, Andi átfutott hozzájuk. A népek nagy izgalommal fordultak felé, és bőszen mutogattak a vízre:
-Nise, Nise - kiabálták.
Andi tud norvégul, de azért a "barna disznófülű delfin"-t konkrétan nem ismerte e nyelven:)
Visszakérdezett, hogy mi az?
Próbálták elmagyarázni angolul, majd az egyikük kibökte, hogy ez egy állat, majd rögtön megkérdezte:
-Ismered? - mutatott a víz felé.
Erre Andi:
-Igen, a férjem...:)

Azt hiszem, ekkor lőttük fel a dekó bóját, és romboltuk szét a fent várakozók barna disznófülű delfinekkel kapcsolatos álmait:) A kajakosok is csalódva odébb eveztek:)

Mi minderről természetesen semmit sem tudtunk odalent, így igencsak meglepődtünk, mikor a felszínre érve 15-20 telipofával önmagán röhögő ember fogadott minket:)

Sok élet és látvány nem volt odalent, de a felszínen történt delfinvárás miatt mindenképp megérte ez a merülés is:)