Talalkozásom a víz alatti Tűzanyával

Vannak speciális, úgynevezett "kártyagyűjtő" búvárok, akik mindenféle hülye tanfolyamra képesek elmenni, csak azért, hogy eggyel több műanyag lapocska lapulhasson a zsebükben:) Tipikusan ilyen a víz alatti fotózás speciális búvártanfolyam (ha nics érzéked hozzá, maga Neptunusz is magyarázhatja, hogy süsd el a gépedet...), mindenféle "fish identifier" kurzusok, es miegyebek...


A mai napra merlőutársam is némileg érdekeltté vált egy hasonlóban, ugyanis egy norvég entitás el szerette volna végezni az "Éjszakai merülés" búvártanfolyamot.

A dolog pikantériaja, hogy az Oslo Fjordban nyáron a felső 10 méteren közel 0 méter a látótávolság, ennek folyományaként 10 méter alatt konstans szürkület van, ha meg lemész 30-ra, átcsaptál éjszakai merülésbe a felszíni verőfényes napsütés ellénere. Vagyis itt az elemlámpa használat, a sötétség okozta nehezebb kommunikácios adottságok, illetve sokszor közel nulla látótávolságban való merülás alapfokú tanfolyamon az emberre ragad....

Ez az enitas - a fenti tények ellenére - uralhatatlan késztetést érzett az újabb műanyag lapka megszerzésére, es jó 40e Ft-nak megfelelő korona elköltésére: ám legyen!

A bazisvezető még múlt héten megkérte Håvardot (a merülőtársam), hogy kísérje el őt a tanfolyam részét képező esti merülésre. Håvard belement, én meg úgy voltam vele, hogy semmi baj, csapódok hozzájuk. 


Nagyon nyögvenyelősen indult a téma.

Mig ment a világhíresen profi norvég répázás, talaltam egy embőcöt, akinek nem volt merülőtársa, és le is nyomtam egy 30-as merulest. Ezen "csekély idő":) alatt az kartyagyűjtésre elszánt egyednek elmagyarázták az éjszakai meruüles lényegét (legyen két lámpád, mert sötét lesz, es ha az egyik bekakil...).

Sebaj. Merülésem után közel egy órával úgy tűnt, hogy most már tényleg vízbe mennek. Az időzítésnek örültem, mert így megvolt a felszíni pihenőidő két merülés között, így nyugodtan belevághattam az amúgy is sekélynek ígérkező második körbe.

Osszecuccoltunk, és nekiindultunk négyesben a vaksötét éjszakának. Lebattyogtunk a felszíni platformra, és megbeszéltük röviden a merülés menetét. 


Knut, kártyafüggő entitás egy pár, Håvard, én egy pár, lemegyunk a víz alatti platformra, lámpaoltás két percig, aztán tolunk egy kört szigorúan max 18 m-ig, mert a Kártyagyűjtő még csak addig garis (addig van képesítése).

Beúsztunk a bólyákig, reduktor a szájba,  ok-ok, és már engedtem is ki a levegőt a mellényből, meg a ruhámból. Pár pillanat, és már a víz alatti platformon is vagyunk, 7 méteren. Összevárjuk egymást, korbeOKzunk, és indul a lámpaoltási ceremónia.

Sokat nem vartam tőle. Gondoltam, olyan lesz, mint a barlangban, csak nem lesz karbid szag (bar talán az ifjabbak már nem is tudjak, milyen az a "karbid szag" ebben a manapsag divatos elektro(n)szmogban:))

Végre a kártyagyűjtő is sikeresen megküzdött minden lámpája minden kapcsolójával, és eljött a ...

... hát, nem az, amit vártam.

Itt most annak kellett volna jönnie, hogy teljes sötétség, de nem. A látómezőm parányi kis csillámok töltötték ki minden irányban. Fel-felvillanó, majd hirtelen a vak sötétben tovatűnő piciny lámpások hada töltötte meg a minket körülvevő irdatlan víztömeget. Felnéztem. Tarsaim tudtam, hogy a sötétben valahol mellettem. Konzoljaik mélység és nyomásmérőinek fluoreszkaló számlapja szépen kirajzolta elhelyezkedésüket.

Még fel sem ocsúdtam a várt vaksötét helyett beköszöntött pazar fényjáték varázslatából, amikor a parányok újabb csodával kápráztattak el. Knut, aki velem szemben helyezkedett el, bólintott egyet a fejével. Ahogy a fej a vízben előrehaladt, a nekiütköző, és pillanatokra fevillanó picinyke kis planktonok kirajzolták a végtelen feketében mozgó test körvonalát.

A kezemre néztem, es nagyot suhintottam: a mozgó testrész jól látszott a nekiütköző planktonok okozta fényjátékban, majd a parányok, akik pár tizedmásodperce még tovasuhanó kezem sziulettjét rajzolták, ujjaim közt átbukdácsolva immár mozdulatom nyomában aranycsillogásba borították a vaksötet óceánt...

A mesevilágnak egy zord lámpakacsolás vetett véget. A bevillanó pár ezer lumen hirtelen a múltba küldte a pazar csodát.

Az utána következő események a sötétben előbúvó planktonvilag fényében igencsak szokásos kis hétköznapi, esti búvárkalandok voltak.:) Hergeltunk egy picit egy homárt, kiszabadítottunk egy homárcsapdába szorult tőkehalat, fogtunk, majd elengedtünk egy jó 30 centis lepényhalat, és végignéztuk, ahogy a kártyagyűjtő végigszántja a tenger fenekét (szegény még kezdő buvár volt, cirka 11 merüléssel).:)

Én még a merülés végén is teljesen a jelenség hatása alatt voltam. A felszínre érve is le-le kapcsoltam a lámpát, és suhintottam egyet a sós vízben, hogy láthassam ezt a hétköznapi, víz feletti életben igencsak nehézkesen megtapasztalható természeti csodát:)

Hazafelé menet Håvard-tól tudtam meg, hogy a jelenséget norvégul Morild-nek (ejtsd muril) hivják. Ez nagyjából "tűzanyát" (tükorfordításban anyatüzet, de az hülyén hangzik:)) jelent.

A jelenség biológiai hátterében biolumineszcens planktonocskák állnak, akik maguktól is puffogtatják a fotonokat, de hogyha megküldöd őket egy-egy jól irányzott suhintással, akkor bizony igencsak tovább fokozhatod az amúgy is igen pazar víz alatti fényjátékot:)