Szerdán volt az utolsó előtti merülési napom a Földközi-tenger - lakói által európai, ám valójában igencsak arab mentalitású - gyöngyszemén, Máltán.
Előző nap még úgy volt, hogy a már megszokott magyar oktatólánnyal, Dórival merülök, ám az oroszrulett (a bázis tulajdonosa, Mikail után szabadon) mást dobott...
Reggel közölték velem, hogy Dóri helyett egy "Dönisz" nevű fickóval merülök, aki észt szármozású technikai búvár, kissé buzzancs mind tetteiben, mind külalakjában, és oroszosan lazán kezeli az előírásokat... Ezt bizonyítandó közölte, hogy nitroxos merülés lesz a 2. (oxigénnel dúsított levegő), annak ellenere hogy erre nekem eddig semmifajta képesitésem nem volt. Erre gyorsan kitalálta, hogy akkor ez a "Bevezetés a nitroxos merülesbe" című mutatvány lesz... Andi közbenjárására kaptam egy nitrox gyorstalpalót, cuccolás és hajrá!
Hármasban vágtunk bele a napba, mivel két orosz lemondta a merülést. Elautóztunk a Blue Grotto mellé, és elkeztdünk beöltözni. A másik orosz, Vitaly csak beszélt angolul, de mint később kiderült, jószerivel azt sem értette, amit ő maga mondott. Sebaj, az észt Adonisszal, aki meglepően feltűnő kedvességgel lapogatott kacsóival minden férfineműt - sajnos többek között engem is - oroszul mindent meg tudtak beszélni.
Becsobbantunk. Az első merülés terv szerint mély, 28 méter körülinek indult. Vitaly már az elején úgy kapálódzott, mint egy jólfejlett dándog, és rögtön kétségeim támadtak a tervezett 30 perces merülés, és a srác 200 bar levegőjének elégséges voltát illetően...
Sebaj, mentünk bele a "nagy kékbe", az esti szél jól átkavarta a vizet, 12-ről alig látszott a pár napja fényévekkel tisztább aljzat. Vitaly végig negatív lebegőképességgel küzdött a szintenmaradásért, közben meg pöfékelt, mint egy gőzös. Elértük az 1. máltai búvárklub létrejöttének 50. évfordulójára megemlekező nehézbúvár sisakot, és letipliztünk 28-ra. Itt Adonisz és Vitaly egy-két vizsgafeladatot vitt véghez, én addig kolbászoltam a tökig érő tengeri fűben.
Végre tovább indultunk. Egy barlang volt a következő állomás. Vitaly után, harmadikként mentem be. Làtvànyos, kb. 10 méter magas hasadék volt, de elég hamar kijöttünk belőle. Ezen meg is voltam lepődve egészen addig, míg meg nem láttam, hogy Adonisz és Vitaly bizony épp egy levegőre kerülnek: Vitaly kifogyott, de legalábbis 50 bar körül van (50 bar az a nyomás, amit biztonsági tartalék végett minden merülés végén a palackban kell hagyni). Fasza...
Biztonsági megálló, 3 perc elrepül, 70 bar körül jövök fel - Adoniszunk röhög, hogy lám Vitaly is megőrizte saját 50 barjat - Adonisz palackját csontra leszívták persze...
Javaslom a parton Adonisznak, hogy Vitaly-jal csináljunk pár lebegési gyakorlatot, de szerinte ez felesleges... Hát jó.
Második menet előtt jó 1.5 óra pihenő, hadd párologjon ki a nitrogén.
Öltözködés közben kérdezgetek a roncsról. Adonisz nagyon be akar úszni, számomra kész csoportos öngyilkosságnak tűnik Vitaly első körben bemutatott performansza után. Sebaj.
Csobbanunk, és megint hasítjuk a végtelen kék bársonyt. Odafelé Adonisz erőltett tempót diktál. Taposnom kell a vizet, hogy ne maradjak le, a jóval rosszabb fizikai kondícióban lévő, idősebb Vitaly-ról nem is beszélve. A hajtás meghozza eredményét, míg Dórival nyugiban 170 barral érem el a roncsot, Adonisszal ugyanez 150-nel sikerül, annak ellenére hogy a korábbi merüléssel ellentétben most úgy tartottam a szintet, mint a kisangyal. Vitaly palacknyomás-merőjére nem is merek gondolni...
Nyomásellenőrzés, végigúszunk a bal fedélzeti folyosón, és 26-on belépünk a roncsba. A motortérbe vezet utunk a 120 méteres tankerben. Vitaly továbbra is biciklizik, a lebegése katasztrófa, és igencsak reménykedek benne, hogy mindezt ép bőrrel megússzuk. Végre kifelé vesszük az irànyt, túléltük.
Ám Adonisznak nem volt elég. Hamarosan újra be, és szűk folyosókon vezet utunk. A fejemben Pisti es Tibi romcsmerülési tanácsai keringenek, és hálát adok Dórinak, hogy megtanított jól uszonyozni. Sajnos Vitalynak ezen dolgokról lövése sem volt. Keverte a vizet, mint a megveszett vadmalac a dágványt, én meg reménykedtem, hogy nem lesz 0 a látótávolságunk másodperceken belül... Súlytalanul fellebegtünk egy régenvolt lépcsőn, és végre újra elérhető közelségbe került a nyílt víz. Jelzem Adonisznak a 100 bart, és kifelé vesszük az irányt. Egy kisebb octopus (tartalék reduktor - a reduktor az eszköz, amit a búvár a szájába vesz, és ezen keresztül levegőzik) elakadást leküzdve hamarosan újból nyílt vízben lebegünk. Vitaly megint 50 baron, pedig még hátra van a roncstól a visszaút, ami Vitalynak ennél több volt idefelé. Épeszű merülésvezető a roncs elérése után rögtön fordult volna, de ugye ez nem Adonisz:)
Adonisz ehelyett lemerülte a roncsot, majd megint jött a levegőmegosztás octopusszal;)
Nekem még bőven volt nitroxom, úgy tűnt, meglesz az 50 bar visszaérkezéskor, ha minden rendben megy. De persze egy kis eltévedés nélkül nem lett volna elég a kaland:)
A biztonsági megállónál Adonisz már a 0 bart súrolta, Vitaly-t át is parancsolta az ő megmaradt 50 barjara. Én végül az eltévedés miatt 35-tel zártam...
Vetkőzés közben derült ki, hogy szegény Vitalynak ez még csak a 6. merülése volt. Ez csak megerősítette bennem a nap tanulságát: többet oroszokkal sehova!
Szívből remélem, hogy Vitaly túléli ezt a "kissé" egyedi kiképzést, és a végén búvárrá avathatják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése